fbpx

Norris a McLarennél maradt, de miért?

Lando Norris elismerte, hogy voltak olyan gondolatai, hogy elhagyja a McLarent. Ennek ellenére állítja, hogy továbbra is ez az a csapat a Forma-1-ben, amelyiknél mindenképpen sikeres akar lenni.

Bár Norris 2019-es debütálása óta eddig nyolc dobogós helyezést és egy pole pozíciót szerzett, még mindig vár az első futamgyőzelmére az F1-ben.

Miután a McLaren Norris első két évében negyedik és harmadik helyezéseket ért el, a wokingiak a tavalyi szezonban az ötödik helyre csúsztak vissza a konstruktőri bajnokságban.

Télen beismerték, hogy az MCL60-assal nem sikerült elérniük a fejlesztési célokat. A McLaren hat év óta a legrosszabb szezonkezdetét élte át: az első két versenyhétvégén egyetlen pontot sem szereztek.

A McLaren azonban a frissítések óta az élmezőnybe küzdötte fel magát, és Norris kétszer egymás után is második helyezést szerzett, ami arra késztette, hogy megerősítse elkötelezettségét jelenlegi csapata mellett.

„Versenyeket akarok nyerni a McLarennel. Győzni akarok a papajával, és bajnokságot akarok nyerni” – mondta Norris a Sky F1-nek.

„Sikereket akarok elérni és a McLarennel akarom elérni a céljaimat. Ez a célom, mióta idejöttem.”

„Azt hiszem, ebből a szempontból lojális srác vagyok, hogy csatlakoztam a csapathoz, ők adtak nekem egy esélyt a Forma-1-ben, és én szeretnék teljesíteni és sikereket elérni nekik.”

„És azt hiszem, ez egyúttal egy menőbb történet is, hogy onnan, ahol néhány évvel ezelőtt voltunk – egy csapat, amelyik nagyon küzdött -, visszavágtunk, és az első olyan csapat lettünk, amelyik tényleg hosszú útról tért vissza, és bajnoki címekért és győzelmekért harcol. Szerintem ez egy nagyon jó történet lenne, amire 10-20 év múlva visszatekinthetünk.”

Bár a McLaren közelmúltbeli újjáéledése elégedetté tette Norrist, a 23 éves versenyző bevallotta, hogy fontolóra vette annak lehetőségét, hogy a McLarentől egy rivális csapathoz távozzon.

Norris 2022 elején írt alá négyéves szerződést a McLarennel, amely 2025 végéig köti a wokingi csapathoz.

„A lelkem mélyén ott van az a türelmetlen játék, hogy ‘kitartok még néhány évig, vagy itt az ideje, hogy valami más után nézzek?'”

„De minél több dolgot érünk el, ahogyan azt az elmúlt hetekben tettük, annál magabiztosabb vagyok azzal a döntésemmel kapcsolatban, hogy 2025-ig maradok, és annál biztosabb vagyok abban, hogy a jövőben együtt érhetjük el a céljainkat.” – mondta.

Eközben a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown bízik abban, hogy Norrist megtarthatják, feltéve, hogy a csapat tartani tudja a lendületet.

„Azt hiszem, úgy tarthatjuj meg őt, ha jó versenyautót adunk neki” – mondta Brown a Sky F1-nek, miután Norris a Magyar Nagydíjon második lett.

„És amíg jó versenyautót tudunk neki adni, nos, ő szereti a környezetet, szereti a csapatot. Végigjárta ezt az utat [velünk].”

„Nyilvánvalóan mindannyian egy kicsit frusztráltak voltunk az év elején, de most már két második helyezése van. Azt hiszem, amíg ezt folytatjuk, addig maradni fog.”

Bocsánatot kért Lando Norris a magyaroktól az összetört Herendi miatt