fbpx

Verstappen rajtbüntetéssel is nyert, Piastri versenyét Sainz intézte el

Max Verstappen nyerte a Belga Nagydíjat, miután rajtbüntetés miatt csak a hatodik helyről vágott neki a versenynek. 

Az élről így Leclerc indult, míg közte és Verstappen között Pérez, Hamilton, Sainz és Piastri foglaltak helyet a rajtrácson.

A rajtot követően Pérez átvette a vezetést, Verstappen feljött a negyedik helyre, míg Sainz a falra szorította Piastrit. Mindkét autó megsérült, Piastri azonnal feladni kényszerült a versenyt, míg Sainz pár körrel később állt ki, miután visszaesett a mezőny végére. Büntetést nem osztottak az eset miatt, rajt utáni versenybalesetnek minősítették.

A 10. körben Verstappen már a második volt csapattársa mögött, majd a 17. körben, az első kerékcserék után a holland simán átvette a vezetést a mexikóitól.

A verseny során az időjárás is kegyes volt a mezőnyhöz. Bár egy adott ponton esni kezdett, mégsem váltott senki intermediate gumikra, ami jó döntésnek bizonyult, mert pár per elteltével más sütött a nap spái pályán.

Verstappen végül jókora fölénnyel nyerte a versenyt, míg végre Pérezre sem lehet panasz, hiszen ezúttal hozta az elvártakat és kettős Red Bull győzelem született. A harmadik helyet a ferraris Charles Leclerc szerezte meg.

Végeredmény:

 

# Versenyző Csapat Diff.
1 Max Verstappen RED BULL RACING
2 Sergio Perez RED BULL RACING 22.305
3 Charles Leclerc FERRARI 32.259
4 Lewis Hamilton MERCEDES 49.671
5 Fernando Alonso ASTON MARTIN 56.184
6 George Russell MERCEDES 63.101
7 Lando Norris MCLAREN 73.719
8 Esteban Ocon ALPINE 74.719
9 Lance Stroll ASTON MARTIN 79.340
10 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 80.221
11 Pierre Gasly ALPINE 83.084
12 Valtteri Bottas ALFA ROMEO 85.191
13 Zhou Guanyu ALFA ROMEO 95.441
14 Alexander Albon WILLIAMS 96.184
15 Kevin Magnussen HAAS 101.754
16 Daniel Ricciardo ALPHATAURI 103.071
17 Logan Sargeant WILLIAMS 104.476
18 Nico Hulkenberg HAAS 110.450
0 Carlos Sainz FERRARI kiesett
NC Oscar Piastri MCLAREN kiesett

 

Wolff értetlenül áll Hamilton büntetése előtt