Sergio Pérezt sokan már az F1-en, de legalábbis a Red Bullon kívül látják az idén mutatott gyengélkedő formája miatt. A mexikói azzal érvel maga mellett, hogy a versenyzők 90%-a ugyanígy küszködne, ha Max Verstappen csapattársa lenne.
Miután az első négy futamból kettőt megnyert, Pérez még akár bajnoki címet is reálisnak érezhette, ám ambíciói hamar elszálltak, többek között öt egymást követő Q3-ba be nem jutás által. Mindeközben Verstappen egy hét egymást követő győzelemmel 110 pontos előnyre tett szert.
„A versenyzők 90%-a elsüllyedne Verstappen mellett” – mondta Pérez a spanyol Mundo Deportivónak. „Ha nem vagy mentálisan erős, akkor nem lehetsz a Red Bullnál. Nem szabad alábecsülni a nyomást, ami itt rád nehezedik.”
„A Red Bull egy olyan csapat, ahol ha egy rossz edzésed van, akkor máris öt versenyzőt tartanak szemmel [mint potenciális jelölt a helyedre – a szerk.]. Folyamatos a nyomás a sajtó részéről. Ebben a három évben még soha nem láttam ilyet egyetlen más csapatnál sem. A Ferrarinál, az Aston Martinnál, a Mercedesnél, mindegyikük versenyzőjének voltak rossz pillanatai, de az rendben van. Az nem olyan, mint a Red Bull, ahol van egy rossz pillanatod, és máris el kell hagynod a csapatot.”
Pérez hozzáteszi, hogy szerinte csak nagyon kevesen tudnák Verstappent legyőzni ugyanolyan autóban.
„Nem azt mondom, hogy senki sem, de a jelenlegi rajtrácsról kevés versenyző tudná legyőzni Verstappent ugyanazzal az autóval” – mondta.
„A kanapén ülő emberek, akik nézik a versenyt, alábecsülik, hogy a versenyzők mennyire érzékenyek a beállításokra. Vannak autók, amelyek megkönnyítik a dolgodat, vannak pillanatok a szezonban, amikor jobban megbarátkozol az autóval, majd az elkezd kicsúszni a kezedből, sokat kell kompenzálnod a kezelhetőséget, és ez már nem annyira természetes számodra.”
„És a végén elkezdesz látni nagyon kis különbségeket, amelyek nagyon nagyokká válnak. Nyugodt vagyok, mert a legjobbat hozom ki magamból.”
„A közvélemény mindig ott lesz, és ez normális. De én a sajátomra koncentrálok.”
Most akkor Danica Patrick diszkréten lustának nevezte Pérezt?