fbpx

A Red Bull a Haas stratégiáját alkalmazta?

Az Alpha Tauri a Haastól vett példát azzal, ahogy megvált Nyck de Vries-től? Így vélekedik Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke.

A 28 éves holland de Vries idén kezdett teljes szezont az F1-ben, ám azt nem tudta befejezni. Már most, a Magyar Nagydíjon sem vehet részt, miután menesztette a Red Bull/AlphaTauri.

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke inkább a Forma-1-ben a közelmúltban bekövetkezett „drámai változásokat” okolja, mint de Vries-t.

„Az év második felében ismét rengeteg olyan pálya lesz, amit Nyck nem ismer, és ezt figyelembe vettük a döntéshozatalnál, mert ez nagy hátrányt jelent” – mondta az osztrák.

„Daniel Ricciardo ismeri a pályákat, ezért döntöttünk így.”

Mindez ismerősen hangzik a Haas-főnök Gunther Steiner számára, akit hasonlóan kritizáltak, amiért tavaly év végén meghozta a döntést Mick Schumacher leváltásáról.

„Tavaly is azt mondtuk, hogy tennünk kell valamit, hogy tapasztalatot hozzunk a csapathoz, ezért hoztuk be Nico Hülkenberget” – mondta az ntv-nek.
Steiner döntése pedig jónak bizonyult, mert a hosszú kihagyás után visszatért Hülkenberg meglehetősen jól teljesít.

„Talán valaki látta, és azt gondolta, hogy ‘Ez nekik bevált, mi is így fogjuk csinálni’.”

Steiner azonban kitartott amellett, hogy ez nem feltétlenül az út vége – különösen nem Schumacher számára, aki jelenleg a Mercedes tartalékversenyzője.

„Úgy gondolom, hogy az összes újonc közül még mindig ő van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy állandó helyet találjon. Kapcsolatban áll a Mercedesszel, és logikusan a Mercedesnek sok ügyfélcsapata van” – tette hozzá Steiner.

Közvetlenül de Vries kirúgása után a Mercedes-főnököt, Toto Wolffot egy monacói kávézóban látták a holland versenyzővel – aki a Mercedes korábbi bajnoka a Formula E-ben. Steiner azonban érthető módon nem akarja megjósolni, hogy mi következik ezután.

„Nem szólok bele abba, hogy más csapatfőnökök hogyan döntenek.”

De Vries menedzsere kiakadt a kamu megjegyzés miatt, és jogi lépéseket tervez

Forrás :