Max Verstappen azt állítja,, hogy nyitott lenne arra, hogy Daniel Ricciardóval újra csapattársak legyenek a Red Bullnál.
Az ausztrál a hétvégi Magyar Nagydíjon tér vissza a mezőnybe az AlphaTaurival, miután Nyck de Vriesnek mindössze 10 futam után távoznia kellett a faenzai bázisú alakulattól.
Ricciardo a McLarentől való távozása után, a tavalyi szezon végén csatlakozott újra a Red Bullhoz, tartalékversenyzőként.
A Verstappen mellett töltött ideje feszültséggel volt teli, főleg azután, hogy a páros összeütközött az Azerbajdzsáni Nagydíjon 2018-ban. Mára azonban már jó a kapcsolatuk.
Arra a kérdésre, hogy hajlandó lenne-e újra Ricciardo csapattársa lenni, Verstappen így nyilatkozott: „Igazából sosem akartam, hogy elmenjen.”
„Tudjuk, hogy nagyon jól kijövünk egymással, ha Daniel jól teljesít ott, ahol most van [AlphaTauri], akkor természetesen megvan a lehetősége arra, hogy visszajöhessen [a Red Bullhoz], szóval minden nyitott” – mondta a holland.
Verstappen honfitársa, de Vries menesztéséről is mondott pár szót.
„Nagyszerű, hogy Daniel újra a rajtrácson van, a családon belül.”
„A másik oldalon viszont jó barátok vagyunk Nyckkel, így szomorú is, hogy távozik. De sajnos ez a világ már csak ilyen.”