Daniel Ricciardo elmagyarázta, hogy miért hajlandó visszatérni a sereghajtó AlphaTaurival, holott korábban azt mondta, csak győzni képes autóba ülne vissza.
Ricciardo a tavalyi szezon végén hagyta el az F1-es mezőnyt, miután elváltak útjaik a McLarennel. Nem volt kilátásban visszatérés, azon túl, hogy a Red Bull tartalékversenyzője lett. Ráadásul ki is jelentette, hogy gyenge csapathoz már nem térne vissza. Ehhez képest a Magyar Nagydíjon mégis visszatér, miután az AlphaTauri menesztetet Nyck de Vriest.
„Néhány dolog” – felelte az ausztrál a RacingNews365-nek arra a kérdésre, hogy mi változtatta meg a véleményt.
„Volt elég időm szabadságra ahhoz, hogy újrakezdjem és újra élvezzem a dolgokat – ezt már éreztem idén a szimulátoron.”
„Ezért is akartam vezetni, és tényleg megbizonyosodni arról, hogy ez még mindig valóban az, amit a legjobban szeretek csinálni.”.
„Nagyon gyorsan felpörögtem, újra nagyon jó érzés volt, és a Red Bull autójának megízlelése eléggé felpörgetett.”
„Tudtam, hogy mindazzal, ami az elmúlt években történt, és azzal, hogy visszatértem a sportágba, és egy kis időt kihagytam, nagyon nehéz lesz visszatérni a csúcsra” – tette hozzá.
„Ez volt a vágyam, de azt hiszem, egy bizonyos ponton reálisnak is kell lenned, és azt kell mondanod, hogy ‘ha vissza akarok kerülni a Red Bull ülésére, akkor ez egy folyamat és egy utat kell bejárni.”
„Számomra jelenleg ez a legjobb út, és fél évvel ezelőtt sem voltam olyan helyzetben, hogy egy ilyen lehetőségre ráugorjak, de ez volt az a luxus, hogy újra beleszerettem, és újra önmagam lehettem, újra egy olyan környezetben, ami sok nosztalgiát ébreszt bennem.”
„A pályafutásom nagy részét itt töltöttem, az utazásom és a junior korom nagy része itt volt.”
„Mostanában újra beszélgetve Helmuttal, úgy éreztem, hogy ide tartozom, így amikor jött a lehetőség, azt gondoltam, hogy ‘abszolút, próbáljuk meg’.”
A lépés Ricciardót egy esetleges Red Bull üléshez segítheti, bár még nem szaladna előre.
„Ez az álom, hogy úgy mondjam, de semmi értelme, hogy ezen gondolkodjak” – hangsúlyozta Ricciardo.
„Rengeteg munka vár még rám. Ami az elvárásokat illeti, nincsenek.”
„A pillanatban akarok lenni, élvezni, nem gondolkodni túlságosan előre.”
„Figyeltem, és tudom, hogy az autónak lesznek korlátai, de a legjobbat kell kihoznom abból, amim van.”
„Ha ez olyasmi, amiről úgy érzem, hogy tudok vele dolgozni, akkor ez minden, amire szükségem van ahhoz, hogy újra jól érezzem magam a volán mögött, és a tapasztalataim egy részét is felhasználjam, hogy a csapatot hajtani tudjam.”
„Ami ezt a hétvégét illeti, ha megkérdeznéd, hol szeretnék végezni, nem tudnám megmondani. Csak azt akarom tudni, hogy mindent beleadtam, és olyan kört teljesítettem, amire büszke vagyok.”
Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. 🙂