fbpx

Piastri: A megújult McLarennek még mindig vannak gyenge pontjai

Oscar Piastri figyelmeztetett, hogy bár a McLaren a Brit és az Osztrák Nagydíjon úgy néz ki, hogy előrelépett, az autónak még mindig vannak gyengeségei.

A McLaren volt a porondon a múlt hétvégén Silverstone-ban. Lando Norris több mint egy év után először állhatott dobogóra, míg Piastri alig maradt le első dobogós eredményéről. Ez a teljesítmény azután jött el, amikor az alakulat egy átfogó frissítési csomagot fejlesztett, amelyet az elmúlt két versenyen vezettek be. Az utolsó részlet pedig a jövő hétvégén, Magyarországon lesz esedékes. A felszínen az elmúlt két versenyhétvége tanúsága szerint a McLaren szezonja átalakult. Andrea Stella csapatfőnök elmondta, hogy további fejlesztések várhatók, ahogy az istálló további teljesítményt talál a most megkezdett fejlesztési út jóvoltából. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az autó gyengeségei megszűntek, árulta el Piastri:

„Az autó egyértelműen egy remek lépést tett előre. Azt hiszem, ezt szem előtt tartva, Barcelonában hasonló körülmények között az időmérő alatt a régi specifikációjú autóval is láttuk, hogy az élmezőnyért is harcba tudtunk szállni. Nem akarok negatív lenni, de azt hiszem, hogy van benne egy kicsi. Az igazat megvallva, most már következetesebben vagyunk előrébb. Az autó nem tűnik túlságosan másnak, de azt hiszem, még mindig van pár gyengeségünk. Ezekkel foglalkozni szeretnénk, de összességében gyorsabb lett. Ha olyan autót kellene választanom, amelyikben jól érzem magam, vagy olyat, amelyik gyorsan megy, akkor azt választanám, amelyik gyorsan megy, és később aggódnék a kezelhetősége miatt.”

A jövő hétvégi Hungaroring talán a legjobb tesztje a McLaren újdonsült tempójának, ahol alacsony és közepes sebességű kanyarok váltakoznak. A McLaren MCL60 jellemzően a nagy sebességű pályákon és hűvösebb hőmérsékleten jeleskedett. Norris is tisztában van ezzel:

„Nem várom a rossz versenyeket, mert lesz néhány, és biztosan lesznek olyan helyszínek, amelyekről tudjuk, hogy jobban fogunk ott küzdeni. Azt hiszem, ezek voltak azok a pályák, ahol eléggé kijöttek az erősségeink. A nagysebességűeken, talán időnként egy kicsit hatékonyabbá tettük az autót, de a nagysebességűek az egyik erősségünk. Persze, azt hiszem, ha negatívan akarnék fogalmazni, biztosan lesznek olyan pályák, amelyeken jobban fogunk szenvedni. A gyengeségünk még mindig ugyanaz és láthatóan ez gyenge pont, szóval szerintem tényleg meg kell próbálnunk kezelni ezt, ha azt akarjuk, hogy folyamatosan ott legyünk az élen.”

Norris olyan jó, mint Verstappen és biztosan bajnok lesz?

Forrás :