1994 július 10-én, a Brit Nagydíjon Michael Schumacher saját magát fosztotta meg győzelmi esélyeitől.
Miután az Osztrák Nagydíjon – és azt követően – kiosztott megannyi 5 másodperces büntetésen háborog mindenki, „emlékezzünk meg” egy igencsak extrémnek mondható egykori esetről. 29 éve történt, és szintén egy 5 másodperces büntetéssel indult a történet.
Damon Hill indult a pole-ból, Schumacher pedig már a rajt előtt öt másodperces stop-go büntetést kapott, mert kétszer is megelőzte Hillt a felvezető körökön. Martin Brundle autójának meghibásodása miatt ugyanis két felvezető kört teljesített a mezőny.
Schumachernek a 21. körig kellett volna letöltenie a büntetését, ám ez nem történt meg, ezért fekete zászlóval kiintették a versenyből. Vagyis szerették volna, ugyanis a német ezt is figyelmen kívül hagyta. Állítása szerint nem látta a zászlójelzést.
Végül a versenyigazgató személyesen ment a Benetton boxába, hogy a döntést érvényre juttassa.
A versenyt így Hill nyerte, míg Schumacher – aki 25 000 dollár büntetést is kapott – bár még felállt a dobogóra, később kizárásával Jean Alesi megörökölte a második helyet, míg a harmadik helyhez Mika Häkkinen neve került.
1200 pályaelhagyást vizsgált az FIA, változott az Osztrák Nagydíj végeredménye
Kb negyed évszázada vagyok F1 rajongó, nagyjából 12 éve pedig nem csak nézem, hanem írom is az autósport híreket. 🙂