Lando Norris azzal viccelődött, hogy Max Verstappen „mindig mindent elront”, miután Norris épp a tabella élén állt, mikor az utolsó utáni pillanatban a Red Bull versenyzője mégis megszerezte a pole-t.
A Q3 utolsó pillanataiban Norris ideiglenesen megszerezte az pole-t, mielőtt Verstappen két tizeddel jobb időt futva magához ragadta azt.
A mclarenes Norris csapattársa, Oscar Piastri azonban gondoskodott arról, hogy mindkét McLaren jól szerepeljen, és megszerezte a harmadik helyet.
„Közel voltam hozzá! P1 a Q1-ben, azt hiszem, a Q2-ben is első voltam” – mondta Norris. „Közel voltam. Két tizedre az első helytől a Q3-ban. Elég őrületes. Az utolsó köröm jó kör volt.”
„Hallottam Zak-et a rádión a körön belül, ami a legjobb dolog volt. Nagyszerű volt számomra, de az is, hogy mindketten másodikak és harmadikak lettünk, elég elképesztő volt az egész a csapattól.”
„Mindig Max az, ő mindig mindent elront mindenkinek” – tette hozzá Norris viccesen. „Nagyon boldog vagyok. Nagy köszönet az egész itteni közönségnek. Ez egy nagyon különleges nap volt számunkra, úgyhogy már alig várom a holnapi napot.”
Kell is a motiváció a McLaren számára, mert idén eddig mindössze 29 pontot gyűjtöttek.
Ismét Verstappen a pole-ben, miközben életre keltek az ikonikus brit csapatok!