fbpx

Horner kiakadt, mert most hülyének nézik az F1-et a pályaelhagyások miatt

Christian Horner úgy érzi, hogy a Forma-1-nek foglalkoznia kell a pályaelhagyásokkal, az Osztrák Nagydíjat pedig „amatőrnek” bélyegezte.

Az időmérő alatt 47 kört töröltek, mert a versenyzők túllépték a pálya határait a 9-es és 10-es kanyarban, majd a versenyen több versenyző is figyelmeztetést, fekete-fehér zászlót, majd öt másodperces időbüntetést kapott, köztük Lewis Hamilton és Carlos Sainz is.

Horner két pilótája, Max Verstappen és Sergio Perez ugyan nem kapott semmiféle szankciót, de a Red Bull csapatfőnöke úgy érezte, hogy lépéseket kell tenni a pályán tapasztalható állandósult probléma miatt. A pilótákat gyakran találják vétkesnek a pályaelhagyások túllépésében a kétszer gyors jobbos kanyarban, amely egy spielbergi kör végét jelenti. Több figyelmeztetést is kapnak, mielőtt belengetik a fekete-fehér zászlót, majd egy újabb szabálytalanságért öt másodperces időbüntetés járt.

A verseny első szakaszában Lando Norris kifogásolta, hogy Hamilton többször is letért a pályáról, a Mercedes pilótája pedig elsőként kapta meg a büntetést – bár ez nem változtatott a hetedik helyezésén. Horner a Sky Sports F1-nek így fogalmazott:

„Szerintem ezt át kell nézni, mert kissé amatőrnek tűnünk tőle Mivel olyan sok versenyző megszegi ezeket a határokat, jövőre talán lesz egy kis kavicságy a kerékvető másik oldalán – csak rendbe kell tenni.”

Horner: Ricciardo visszanövesztette a tökeit, visszatérhet az AlphaTaurival?

 

Forrás :