Gerhard Berger bevallotta, hogy egyeztetett a Ferrarival arról, hogy kisegítse korábbi csapatát, a Ferrarit a jelenlegi mélypontról.
Az F1-es legenda a 80-as és 90-es években éveket töltött a maranellói márkánál, majd később a Forma-1-ben a BMW-t irányította, és a Toro Rosso csapat társtulajdonosa lett. Legutóbb a DTM-sorozat főnöki posztjáról mondott le, és most elismeri, hogy nem igazak azon pletykák, amelyek szerint visszatérne Olaszországba. A 63 éves Berger az Österreichnek beszélt erről:
„Ténylegesen is voltak tárgyalások, de világosan megmondom – nem, nem akarom ezt többé csinálni. Szeretek megfigyelőként ott lenni, és itt-ott hozzátenni a magamét, de nem akarom ezt a nyomást és stresszt többé az életem hátralévő részében. Elfoglalt vagyok a cégeimmel és a sportoló gyerekeimmel. A lányom jól lovagol, a fiam pedig gokartozik, és meg akarom mutatni neki, hogyan kell ezt csinálni.”
Bergernek ugyanakkor van egy másik, idősebb lánya is – a 26 éves Heidi Berger. Ő nemrég azzal keltett nemzetközi feltűnést, hogy a Red Bull tartalékos pilótájának, Daniel Ricciardónak lett az új barátnője, ezért így folytatta Gerhard:
„Heidi New Yorkban él, filmszakmát tanul és dolgozik. Legutóbb három hónapig Tokióban volt egy Disney forgatás miatt. Rendszeresen hívom őt, és tudom, hogy két-három éve együtt utazgatnak Daniellel. Ő egy szimpatikus, szerethető fickó. Amennyiben most kap még egy esélyt a Red Bullnál, boldog lennék. Másrészt viszont meglepődnék, mert nem illik bele a Red Bull azon filozófiájába, amely a fiatal versenyzőkre épül.”
Berger a Servus TV-nek azt is elmondta, hogy a Red Bullnak el kell gondolkodnia azon, hogy Perez vagy Ricciardo lenne-e a jobb de facto másodszámú pilóta Max Verstappen mellett:
„Ez mindig egy nehéz kérdés. Mennyire legyen erős a második versenyző? Amennyiben túl erős, akkor stressz van a csapatban, állandó feszültséggel és súrlódásokkal, amit nagyon nehéz lesz kezelni. Ugyanakkor ha túl gyenge, akkor is nehéz a helyzet, mert nem szerez elég pontot.”
Amiben Berger biztos, az az, hogy az F1 képes lesz megbirkózni a Red Bull és Verstappen teljes egycsapatos, egy versenyzős dominanciájával:
„A schumacheri sikertörténetet és később Hamiltont már átéltük. Amit a Verstappen és Spielberg (az Osztrák Nagydíj) iránti lelkesedés mutat nekünk, az az, hogy a Forma-1-nek van egy olyan belső ereje, ami bármit kibír.”
Elképesztő rekordokat, mérföldköveket érhet el idén a Red Bull