Az F1-legenda, Gerhard Berger szerint, a „biztos befutó” Max Verstappen következő csapattársaként a Red Bull domináns csapatánál Daniel Ricciardo lenne.
Miután a 2018-as szezon után feladta a Verstappen melletti csapattárs szerepét, az ausztrál Ricciardo Forma-1-es karrierje először a Renault-nál, majd a McLarennél kezdett zuhanórepülésbe. Miután azonban tavaly év végén elvesztette versenyülését, a Red Bull megmentette a karrierjét azzal, hogy a most 33 éves pilótát 2023-ra hivatalos tartalékversenyzőjüknek szerződtette. A jövő hónapban, a Brit Nagydíj utáni Pirelli gumiteszten pedig vezetheti majd először a 2023-as domináns autót. A Red Bull részéről Dr. Helmut Marko is megerősítette ezt:
„Silverstone után három napig Ricciardo ül majd a versenyautóban a Pirelli által szervezett gumiteszten. Utána ki tudjuk értékelni, hogy hol is áll Ricciardo valójában.”
Aligha lehetne jobb az időzítés a nyolcszoros nagydíjgyőztesnek, hiszen Sergio Perez csapattársával, Verstappennel szemben a 2023-as versenyzői bajnoki címért folytatott küzdelme egyértelmű teljesítmény-zuhanásba került. Berger, aki köztudottan közel áll a Red Bullhoz, így nyilatkozott a Servus TV-nek:
„Már láttuk, hogy akarattal a Maxszel a bajnoki címért harcolni felesleges, de azt is el kell mondani, hogy mellette senki sem nézett ki túl jól.”
Így Bergert kérdezték azokról a pletykákról is, miszerint Marko Ricciardóban látja Verstappen alternatív csapattársát 2024-re:
„Daniel komoly tapasztalattal bír. Természetesen a Red Bull valójában a junior versenyzők támogatását képviseli, ezért ültették be Maxot az autóba, amikor 17 éves volt. Ugyanakkor viszont azt kell mondanunk, hogy Daniel biztos befutó lenne.”
Amikor azonban Ricciardót 2022 végén hírbe hozták a Haas csapatával, a csapatfőnök Günther Steiner elismerte, hogy ideges volt Ricciardo rejtélyes McLaren-es visszaesése miatt. Berger, ezt így látja:
„A mai napig senki sem érti igazán, miért teljesített oly rosszul tavaly a McLarennél, de most esélye van arra, hogy újra bizonyítson a Red Bullnál.”