Meglepő véleménnyel állt elő a nagynevű F1-es szakújságíró, Peter Windsor. Szerinte, ha a helyzet nem javul a Ferrarinál, akkor Leclerc frusztrációja olyan szintre juthat, hogy hátat fordíthat Maranellonak.
Rémálomszerűen alakul az idei év Charles Leclerc számára, a tavalyi ezüstérem után, 2023-ban csak szenved. Több kiesés, és mindösszesen egy dobogó van eddig a neve mellett. Spanyolországban pedig már a Q1-ben kiesett, és a futamon sem tudott feljönni a legjobb tízbe sem.
A világbajnoki címről tehát már nagy eséllyel idén is lemondhat, ami nem segít abban, hogy hosszútávon is ragaszkodjon a vörösökhöz. A Youtubra feltöltött beszélgetésében Windsor elmondta, hogy a következő időszakban a pilóta piac tekintetében különösen Leclerc-re kell majd odafigyelni.
„A kulcsszereplő Charles Leclerc lehet. Kétségkívül, a szezon végére nagyon frusztrált és bosszús lehet. Azt fogja elvárni, hogy a Ferrari varázslatos módon összeszedje magát, és az autó igazán gyors legyen, vagy máskülönben a váltáson gondolkozhat el.” – vélekedett a 71 éves szakértő.
„Gondolkodhat úgy is, hogy még az Alpine is jobb választás lenne a számára, mint ez a helyzet – ahol mindent megtesz, amit tud – hiszen az Alpine folyamat Q3-as és top10-es. Lehet így gondolkodik, és ennyire kétségbeesett. Nem azt mondom most ezzel, hogy az Alpine annyira szörnyen rossz lenne, hanem inkább arra gondolok, hogy ennyire határozottan elakarja hagyni a csapatot.” – tette hozzá.