fbpx

Hamilton elképesztő dolgot várna el a Mercedestől az új szerződésében

Lewis Hamilton megdöbbentő, ötéves Forma-1-es szerződésköveteléssel állt elő, hogy maradjon a Mercedesnél, ez a legfrissebb pletyka.

A hétszeres világbajnok 43 éves koráig szeretne versenyezni egy új, ötéves kontraktus keretében, amely egyezség esetén 250 millió fontot tehetne zsebre – írja a Daily Mail. Egy bennfentest idéz a brit lap:

„Lewis öt évet akar, de ha csak egyéves hosszabbításról lenne szó, nem hinném, hogy azt elfogadná. Lehet, hogy kompromisszumot kell kötniük, mert ugyan George Russell valószínűleg megbékélt azzal a gondolattal, hogy Lewis még pár évig marad, nem biztos, hogy elfogadja azt, hogy hosszú távon csapattársa árnyékában legyen. A Ferrari mindig is csábító volt, de Lewis feltehetően úgy gondolja majd, hogy az egyetlen reménye a nyolcadik világbajnoki címére, ha ott marad, ahol van. Nem a pénz miatt nincs még megegyezés.”

Hamilton elhúzódó tárgyalásaival úgy tűnik, hogy közelebb kerültek az ügy lezáráshoz, miután a 38 éves brit nemrég újabb megbeszéléseket tartott a Mercedes főnökével, Toto Wolffal. Wolff odáig is elment , hogy arra utalt, Hamilton jövője még a hétvégi Kanadai Nagydíj előtt megoldódhat. A héten azonban nem várható bejelentés – állítja David Croft, a Sky Sports F1 munkatársa. Hamilton szűkszavúan nyilatkozott a témáról, amikor csütörtökön a médianapon:

„Meglátogattam Totót, és többször is beszéltünk. Kiváló a kapcsolatunk. Megleszünk vele, amikor meglesz. Nem igazán izgat, ha az a jövő héten lesz, vagy egy hónap múlva, a lényeg, hogy meglegyen.”

Häkkinen: Hamilton már nincs ott 100%-osan fejben

Forrás :