fbpx

A CCTV bedöglött, Bottas az élen, és fél órával később kezdődik az FP2

Valtteri Bottas lett az első a Kanadai Nagydíj rövid, első szabadedzésén. Nem baleset és nem eső miatt lett rövid az edzés, hanem a pálya CCTV-jének (zárt láncúkamerás rendszer) hibája miatt.

Max Verstappen hajtott elsőként a pályára az egyórás tréning kezdetén, majd Bottas állt az élre 1:18.728-as idővel.

A gyakorlást ezt követően leállították, miután Pierre Gasly a 7-es és 8-as kanyar közötti szakaszon műszaki hiba miatt megállt a pályán. Azonban miután az autót eltávolították a pályáról, az edzés nem indult újra, pedig a Mercedes két versenyzője már a boxutca végén állt és várta a zöld jelzést. Mivel ez nem történt meg, vissza kellett tolni őket a boxba.

Hosszú percekkel később közölte az FIA közölte, hogy nem indítják újra a szabadedzést mert a montreali pálya körüli CCTV-kamerák nem megfelelően működtek.

Egy későbbi közleményben elmondták:  „A CCTV nem szinkronizálódott megfelelően, és amíg a probléma nem kerül orvoslásra, nem tudunk pályára hajtani.”

Egyúttal azt is közölték, hogy a második szabadedzés fél órával később, tehát magyar idő szerint 23:30-kor kezdődik majd.

A helyszínen már a szabadedzés előtt is gond volt az áramellátással. A csapatok kénytelenek voltak generátorokat használni a gumik melegítésére, de mivel a CCTV rendszer más áramellátási rendszert használ, a két probléma elméletileg nem függ össze.

Az első szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Köridő Diff. Körök száma
1 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:18.728 3
2 Lance Stroll Aston Martin 1:19.175 0.447 3
3 Fernando Alonso Aston Martin 1:19.807 1.079 3
4 Sergio Perez Red Bull 1:20.154 1.426 3
5 Max Verstappen Red Bull 1:20.231 1.503 3
6 Oscar Piastri McLaren 1:21.496 2.768 3
7 Kevin Magnussen Haas 1:24.045 5.317 3
8 Nico Hulkenberg Haas 1:24.336 5.608 3
9 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:24.961 6.233 3
10 Carlos Sainz Ferrari 1:25.991 7.263 3
11 Charles Leclerc Ferrari 1:26.809 8.081 3
12 Nyck de Vries AlphaTauri 1:32.274 13.546 3
13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 2
14 Lando Norris McLaren 2
15 Pierre Gasly Alpine 1
16 Alex Albon Williams 1
17 Logan Sargeant Williams 2
18 Esteban Ocon Alpine 0
19 Lewis Hamilton Mercedes 0
20 George Russell Mercedes 0