fbpx

„Ezért utálni fognak”: Verstappen szerint ő és Alonso is jobb Hamiltonnál

A Red Bull világbajnok versenyzője, Max Verstappen a hétszeres bajnok Lewis Hamilton fölé helyezte magát és Fernando Alonsót is,bizonyos tekintetben. Verstappen azt állította, Hamiltonból hiányzik az a különleges tulajdonság, ami megkülönbözteti a jó és a nagyszerű versenyzőket a Forma-1-ben.

A holland az idei szezon első hét futamából ötöt megnyert, így 53 pontos előnye van csapattársával, Sergio Pérezzel szemben.

Miközben az RB19 biztosította a sikerek alapját, Verstappen felvázolt egy speciális területet, amelyről úgy véli, hogy előnyhöz juttathatja őt riválisaival szemben.

A kétszeres világbajnokot gyakran hallották a cockpitből a csapatrádión keresztül apró részleteket is megemlít, megannyi dologra képes egy időben odafigyelni.

„Szeretem azt gondolni, hogy az F1-ben is nagy előny, ha extra kapacitással rendelkezünk. Az ilyesmit nem lehet edzeni. Csak néhány versenyző ilyen” – mondta a Sunday Timesnak a racingnews365.com szerint.

Számomra egyértelműen Fernando [Alonso, az, aki még ilyen a mezőnyben rajta kívül] – érzem ezt abból, ahogyan az autóban viselkedik, ahogyan felfogja az apró dolgokat, megmutatja ezt az extra kapacitást. Még mindig a határon vezet, de közben más dolgokon is gondolkodik.”

Alonsót gyakran hallani, amint a csapatrádión keresztül segíti aston martinos csapattársát, Lance Strollt, miközben tanácsokat ad a versenystratégiával kapcsolatban, és a pályán lévő kivetítőket is figyeli verseny közben, hogy képben legyen a pályán zajló eseményekkel.

Verstappen szerint nagyon hasznos tulajdonság, ha egyszerre több dologra is képes figyelni egy versenyző.

„Beszélel a mérnökkel, de hallom közben a Ferrari autójának boxkiállását is. Megkérdeztem: ‘Vajon kiálltak? Hallottam a rádióban’:”

„De ha teljesen a vezetésre koncentrálsz, akkor valószínűleg ezt nem veszed észre, mert teljesen az ő [a mérnök] hangjára koncentrálsz.”

Amikor megkérdezték tőle, hogy Hamiltont is hasonlóan ítéli-e meg, Verstappen így felelt: „Nem.”

„Fernando inkább ilyennek tűnik ki. Az emberek valószínűleg elkezdenek majd utálni, amiért ezt mondom, de egyszerűen így látom.”

Fisichella barátai: Alonso és a magyar borok (videó)

Forrás :