fbpx

Vasseur továbbra is hisz egy sikeres szezonban

A vártnál jóval rosszabbul indította a 2023-as idényt a Ferrari. Monacóban nem csak az autó teljesítményével adódtak problémák, hanem az ismét előforduló technikai problémákkal is.

Jelenleg csak a negyedik helyen állnak a konstruktőri viadalban, aminek elsődleges oka, hogy a nagyok közül egyedüliként hozzájuk nem érkezett még komolyabb fejlesztés, de Barceolánban ők már ők is egy módosított csomaggal gurulnak pályára. Legfőképp ez az oka annak, hogy Frederic Vassseur még nem temette el a szezonjukat.

„Eddig is nagyon keményen dolgoztunk, és továbbra sVasseur (túl) optimista?!em szegjük le a fejünket. Egy remek hétvégében reménykedünk.” – kezdte a francia a spanyol hétvégét beharangozva.

„Fejlesztésekkel érkezünk, de ez nem azt jelenti, hogy megváltozna a filozófiánk. Van hova fejlődni a teljesítmény tekintetében, de nem hiszem, hogy okos lépés lenne a szezon közben koncepciót váltani. Bízom benne, hogy tudunk majd egy lépést előre tenni Barcelonában, de bármi is lesz, nem ez lesz az autó teljesítményének a csúcsa.”

Noha idén a Red Bull és Max Verstappen dominál, és sokszor legyőzhetetlennek tűnik, Vasseur úgy véli, hogy nincsenek messze az első helytől.

„Mihelyst sikerül kihozni maximálisan a bennünk rejlő potenciált, akkor az első sorba is odaérhetünk, és képesek lehetünk harcolni akár a futamgyőzelmekért is.” – bizakodott.

Ha Ferrari, vagy LEGO rajongó vagy, akkor meghozzuk a kedved Dániához!

Forrás :