fbpx

Newey F1-es karrierjét végülis elhunyt nagymamája indította be

Adrian Newey elárulta, hogy a néhai nagymamájától kapott pénzből vásárolt egy motorkerékpárt, ami végül az első Forma-1-es állását hozta meg számára.

Newey fontos szerepet játszott a Red Bull közelmúltbeli sikereiben. Ugyanakkor red bullos karrierje előtt is komoly sikereket ért el szakmájában

Newey útja a csúcsra azonban nem volt zökkenőmentes, és talán soha nem is került volna a Forma-1-be, ha nem dönt úgy, hogy a nagymamája örökségét egy új motorra költi.

„Volt-e tartalékterv? Nem igazán” – mondta a Talking Bull podcastnek. „Csak írtam az összes csapatnak, amelynek a címét megtaláltam. A legtöbb természetesen nem válaszolt, vagy ha igen, akkor a „22-es csapdája” választ adták: ‘Csak tapasztalt embereket veszünk fel’.”

„Szóval végül Harvey Postlethwaite, aki egy kis csapatnál, a Fittipaldinál dolgozott, felhívott, és azt kérdezte, elmennék-e egy inetjúra.”

„Akkoriban még meg volt a motorom. Sajnos a nagymamám 19 éves koromban elhunyt, és rám hagyta a végrendeletben szereplő pénzt, amit nagyon felelősségteljesen egy Ducati megvásárlására fordítottam, a szüleim legnagyobb nemtetszésére.”

„Southamptonból elmotoroztam Readingbe, ahol a Fittipaldi volt, beültem a portásfülkébe, Harvey pedig kijött és megkérdezte: ‘Ó, milyen motorod van?’. Ducati 900 SS. ‘Kipróbálhatom a Ducatidat?'”

„Így hát elment, visszajött egy nagy Cheshire macskás [az Alice Csodaországban macska karaktere, a magyar neve Vadalma – a szerk.] vigyorral az arcán, és azt kérdezte: ‘Mikor tudsz kezdeni?’.

„Szóval ez volt életem egyetlen (állás)interjúja.”

Forrás :