A Forma-1-es versenyzőknek szigorúbb sebességkorlátozásokhoz kell majd igazodniuk, amikor a biztonsági autó mögött haladnak, a dupla sárga zászlós fázisban – közölte szerdán az FIA.
Az új intézkedések a biztonsági autós, és a virtuális biztonsági autós időszakokra is vonatkoznak, és a hétvégi Monacói Nagydíjon lépnek életbe. A döntést a korábbi incidensek felülvizsgálata után, valamint a csapatokkal és a versenyzőkkel egyeztetve hozták meg.
Korábban a versenyzőknek csak arra volt szükségük, hogy jelentősen csökkentsék a sebességüket, és ne előzzenek olyan zónákban, ahol például törmelék volt a pályán, vagy ahol a közelben dolgoztak a pálya takarításán, rendberakásán.
„Ez a követelmény pontosabbá és szigorúan betarthatóvá válik, a versenyzőknek mostantól egy meghatározott maximális sebességhatárt kell betartaniuk azokon a területeken, ahol dupla sárga zászló van érvényben” – közölte az FIA.
Az FIA technikai igazgatója, Tim Goss szerint mind a versenyzők, mind a pályamunkások számára könnyebbé válnak a dolgok a pályán.”
„Amit tenni akarunk, az az, hogy egy olyan eszközt adunk a versenyzők kezébe, amely segít nekik az incidensek során, és még biztonságosabbá teszi a versenyeket” – mondta Goss.
A versenyzőket nem éri majd meglepetés, mivel vizuálisan és hangjelzéssel is értesítést kapnak majd, amikor megközelítik a dupla sárga zászlós zónát. A deltakövetelményeket nullára állítják vissza a dupla sárga zászlós zóna kezdetén, ami megkönnyíti az új sebességkorlátozás betartását.
Az FIA azt még nem közölte, hogy mennyi lesz ez a sebességkorlát, de az elektronikai részleg vezetője, Olivier Hulot biztos benne, hogy az új intézkedések zökkenőmentesen működnek majd.
„Már bevezettük a sárga és dupla sárga figyelmeztető rendszert. A versenyző a sárga vagy a dupla sárga előtt kap egy figyelmeztetést a marsallszektorban” – mondta Hulot. „Az FIA számára a biztonság a legfontosabb, és ha veszély van a pályán, akkor mindenképpen minimalizálnunk kell a kockázatokat.”