fbpx

Russell szerint Verstappen csak saját magának árt a megjegyzéseivel

George Russell úgy érzi, hogy a profi Max Verstappen cserbenhagyta saját magát, miután a bakui sprintversenyen összeütköztek.

Russell és Verstappen fej-fej mellett haladt a szombati sprintverseny első három kanyarjában Azerbajdzsánban. A 2-es kanyarban történt kis ütkötközés következtében azonban megsérült Verstappen Red Bulljának oldala. Ez a hollandot némileg dühbe gurította, bár később sikerült megelőznie a britet, és a harmadik helyen ért célba.

A verseny után a kétszeres világbajnok szóba elegyedett Russellel a parc fermében, de nem fogadta el annak magyarázatát, és „faszfejnek” nevezte Russellt.

Nem sokkal később, a sajtónak nyilatkozva Verstappen tovább becsmérelte riválisát. A holland sajtónak „George hercegnőként” emlegette Russellt.

Nem meglepő, hogy a brit nem volt lenyűgözve, de egyértelművé tette, hogy nem értékelik Verstappen megjegyzései.

Arra a kérdésre, hogy vár-e bocsánatkérést a hollandtól, Russell azt mondta: „Nem, nem igazán. Egyáltalán nincs szükségem bocsánatkérésre.”

„Kétszeres bajnok, jelenleg ismét vezeti a bajnokságot” – folytatta. „Engem nem zavar, de valószínűleg egy kicsit cserbenhagyja önmagát az ilyen megjegyzésekkel.”

„Max egy szuper jó srác, nagyszerű-nagyszerű versenyző, csak az ilyen szavak egy kicsit feleslegesek.”

Forrás :