fbpx

Alonso: Bottas ötszörös világbajnok lehetne

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint Valtteri Bottas ötszörös Forma-1-es világbajnok lehetne.

Tavaly a spái incidensük után Alonso „idiótának” nevezte Lewis Hamiltont, aki „csak azt tudja, hogyan kell az élen autózni és az első helyről indulni”.

A hétszeres világbajnok Hamilton erre így reagált: „Jó tudni, hogy mit gondol rólam”.

Most azonban a 41 éves spanyol elmondta, hogy egyébként, amikor nem a vita heve beszél belőle, „nagyon tiszteli” egykori McLarenes csapattársát, Hamiltont.

„A pályafutásunk során ritkán találkoztunk össze a pálya ugyanazon részén” – mondta Alonso a Marca című spanyol lapnak Bakuban.

„Talán idén egy kicsit többször találjuk magunkat ugyanott versenyezni, hasonló autókkal. De igen, még mindig úgy gondolom, hogy ő az egyik legjobb a történelemben.”

Alonso azonban nem titkolja véleményét azzal kapcsolatban, hogy Hamilton hogyan tudta felhalmozni a rekordot jelentő hét világbajnoki címét.

„Ugyanakkor szerencséje is volt, illetve évek óta ismert, hogy domináns autóban ül(t). És amikor ez megtörténik, Schumacher hétszer nyert, Lewis szintén hétszer, Verstappen úton van a harmadik felé, én kétszer nyertem” – mondta.

„Ahhoz, hogy bajnok legyél, a legjobb autóra van szükséged” – tette hozzá Alonso.

Arra a kérdésre, hogy mi lett volna a helyzet, ha más-más versenyzők ülnének a különböző autók volánja mögött, azt válaszolta: „Ha azokban az években a Mercedesnél gondjai lettek volna [Hamiltonnak], Bottasnak öt bajnoki címe lehetett volna. Így működik ez” – mondta az Aston Martin versenyzője.

Forrás :